2014. március 7., péntek

Látogatás a Dunaparton

Múlt hét szombaton csodálatos napos időnk volt, így megragadtuk Anyuval az alkalmat, hogy kilátogassunk Dunakeszire és sétáljunk egyet a Dunaparton idén először. Ez volt Rusty számára az első hosszabb út, amit a kocsi hátsó ülésén tett meg. Sikerült előkeríteni a fonott kosarat, ami régen pihenőhelyként szolgált az utolsó két macskánknak és ez fix alapot szolgáltatott az utazáshoz. Szerencsére Rusty nem izeg - mozog a kocsiban, így nyugodt utunk volt.
Az első megálló a dunakeszi AlphaZoo volt, ahol megejtettük első közös vásárlásunkat (itató tálka és váltás nyakörv) és persze Rusty nyomot hagyott a pénztár előtt (szerencsére volt nálam zacskó és törlőkendő is :-).
A dunaparton sokan voltak. Istenien sütött a nap. Rusty óvatosan ismerkedett a vízzel. Először csak beleivott majd egyre beljebb merészkedett. 
Rusty első találkozása a Dunával
Szerintem ha meleg lesz, akkor még úszni is fog. (Érdekes lesz egy vizes kutyát berakni a kocsiba, mert beszállni nem hajlandó ....) Jó volt látni, ahogy feltérképezte a terepet és lelkesen megszimatolt mindent.
Ismerkedés a vízparttal
Egy újabb álmom vált valóra ezzel a kis kirándulással. Még csiszolnom kell a szállítási technikán, gondoskodnom kell róla, hogy törölköző, itató tál és friss víz mindig legyen a kocsiban, de jó úton haladunk. Rusty bírja kondival, nem ő a szűk keresztmetszet :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése