A következő címkéjű bejegyzések mutatása: válaszok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: válaszok. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 17., hétfő

Rusty megérkezik otthonunkba

2013. október 4. (péntek)
Sorsfordító nap, Rusty megérkezik új otthonába. Sikeresen túlesünk a "családlátogatáson", Kinga az Árva Lelkek Állatvédő Egyesület (Árva Lelkek a Facebookon) képviseletében mindent rendben talált és aláírtuk az örökbefogadási szerződést. 
Apuval kerekedtünk fel, hogy legyen sofőrünk hazafelé is :-) Sikeresen feltettük Rusty-ra az új, kék nyakörvét és a pórázt, az ideiglenes befogadó (Viktor) elköszönt és irány a mező, hogy ne rögtön a kocsiba kelljen beszállnia.
Második sétánkon Rusty-val
Természetesen Apu sem maradhatott ki a jóból, így hamarosan átadtam neki a "gyeplőt":
Az első közös séta
Azóta már igazán összeszoktak és jó pár km-t tettek meg együtt. Beültem az anyós ülésre, s jutalomfalattal becsalogattam Rusty-t a lábamhoz (sikerélmény :-). Sikeresen hazaértünk és bemutattuk neki az új otthonát egy kölcsönkapott flexi póráz segítségével.
Ismerkedés a kerttel
Beköltöztettük az új lakhelyére és felavattuk a vizes és étkezős tálját is. Jó étvággyal fogott neki a táplálkozásnak (ezt a jó szokását azóta is megtartotta).
Rusty welcome kajája
Mit csinált Rusty, hogy már az első délután a frászt hozta rám? Erről hamarosan lerántom a leplet!






2014. február 12., szerda

Az örökbefogadásról - Ebrendészeti telep

Szeretem az állatok (nem csak a kutyák) életéről, tartásáról szóló könyveket, filmeket, sorozatokat. A témához kötődően ilyen pl. James Heriott állatorvos kiadott könyvei, Cesar Millan, a falkavezér (Leader of the Pack) illetve Csodálatos kutyadoki (The Dog Whisperer) vagy Victoria Stilwell - A póráz két végén (It's me or the Dog) sorozata. Amint láthatod elméletben alaposan felkészültem a leendő családtag fogadására. 


A felhalmozott tudás gyakorlati alkalmazására nem igen volt korábban alkalmam. Amennyiben találkoztam kutyával, akkor igyekeztem betartani a semmi érintés, semmi beszéd, semmi szemkontaktus szabályát és hagyni, hogy a kutyus közelítsen felém. Ezt nem mindig könnyű betartani (ki tud ellenállni egy cuki szőrös szeretetbombának?), de célszerű és ajánlom is mindenkinek.

Gondoltam jó lenne gyakorolni, mielőtt befogadok egy kutyust (ugyanis az nem volt kérdés, hogy örökbefogadás révén kerül hozzám), de valahogy a környezetemben nem volt senki, akitől kölcsönkérhettem volna egy ebet sétáltatás céljából. Sebaj, olvastam arról, hogy önkéntesként a menhelyeken lehet kutyát sétáltatni és ezzel segíteni a szocializációjukat. Szuper! 

Támogassuk a helyi szervezetet vagyis pontosabban a Gödöllői Ebrendészeti Telepet, így felvettem a kapcsolatot Dórival, aki önkéntesként most már Budapestről a szabad idejében segíti a kutyusok gazdira találását. Le a kalappal előtte és a telepen dolgozók előtt is! Ez is olyan tevékenység, amit csak hivatástudattal és az állatok iránti feltétlen szeretettel lehet végezni.

Sajnos a sétáltatási terveim elbuktak, mert hétvégén a reggeli etetést kivéve nincs senki a telepen. Amikor kint jártunk és várakoztunk, éppen ott kóborolt egy nagyon helyes fekete, kistestű kutyus. Nem hiába a jó tanács: "Készülj fel érzelmileg a látogatás előtt és minden sajnálatot szellőztess ki magadból."  Azonban a korábbi bejegyzésben említett kennel még sehogy sem állt, így ellenálltam a kísértésnek, hogy hazavigyem. Látva a többi kutyust, ő lett volna a befutó. A sors azonban másképp akarta, így aznap kutya nélkül, de okosabban tértem haza.

A Gödöllői Ebrendészeti Telepről  illetve elérhetőségeikről itt találtok információt : HEROSZ Gödöllői Szervezete valamint a kutyusokról: Gazdát keresünk. Tapasztalatból tudom, hogy érdemes kilátogatni, mert nincs minden kutyáról fotó kint. Egy fotó felkeltheti az érdeklődésedet, de nem elegendő, hogy megfontolt döntést hozz az örökbefogadásáról!

2014. február 10., hétfő

Komfortos eb lakhely kialakítása

Ahogy azt az előző bejegyzésben is olvashattad, 4 alapos motivációm is volt arra, hogy végre kutyatulajdonossá váljak. Ezeket megosztottam a családtagokkal is, mivel szüleimmel közös a kert rész. Ezúton is köszönöm Anyukámnak, hogy túltette magát a kutyáktól való félelmén és támogatott az álmom megvalósításában!
  1. Tisztáztuk, hogy kinti kutya lesz vagyis építeni kell neki egy kennelt.
  2. Kistestűnek kell lennie, nehogy véletlenül feldöntse a szüleimet illetve beférjen a kocsiba, ha túrázni megyünk.
Hogy is néz ki egy kennel? Mekkora helyre van szüksége minimum? Vegyünk vagy csináltassunk?
Mekkora és milyen legyen a kutyaház? Vegyünk vagy csináltassunk?

Jó pár weboldalt meglátogatva és lakatossal beszélve a "Csináld egy kis külső segítséggel!" verzió mellett döntöttünk. Természetesen, mint minden építkezés esetén, megdőlt a papírforma. Nem a kigondolt költségkeretből és nem a megálmodott határidőre (az esőnapokat nem terveztük be) készült el. Ahogy mondani szokták: Ez a projekt nem valósulhatott volna meg, ha nincs az Apukám. :-) Én nem igazán értettem milyen oszlopokra, dróthálóra, csavarokra, vasakra, palára stb. van szükség. Azt hiszem valamennyien gyarapodtunk pár ősz hajszállal, amire elkészült, de megérte:


A boltban kapható kutyaházak sem nyerték el a tetszésemet és egy téliesített kutyaházat rendeltem. Eldönthettem, hogy milyen típusú legyen a ház, milyen színű legyen a külseje, a teteje, kell-e élvédő stb. Mindent a kedves ügyfélért.  Az interneten találtam a készítőt és kiderült, hogy két utcányira lakik csak tőlünk, így a házhoz szállítás is megoldódott :-) Itt látható közelebbről az "összkomfortos" lakhely:


Amint láthatod, igazán felkészültünk az új családtag érkeztére. Milyen is legyen Ő? Hogyan válasszam ki? Honnan érkezzen? Ezekről majd a következő bejegyzésekben olvashatsz!





2014. február 7., péntek

Miért is szeretnél kutyát?

Ez egy igazán fontos kérdés és természetesen sokféle válasz létezik. Én az alábbiakat fogalmaztam meg mielőtt belevágtam:

1. A kutya segít, hogy egészségesebb életet éljek.
Sokszor elhatároztam már, hogy rendszeresen mozogni fogok (aminek jótékony hatásaként fogyok, alakom formálódik és a kondim is jobb lesz). Ebbe a kategóriába tartozik, hogy pl. salsazni tanultam és nagyon élveztem, jógaórákat látogattam, jóga táborokban vettem újabb és újabb lendületet, de sajnos a rendszeres gyakorlásától elmaradok (de nem adom fel :-) Ha lesz egy kutyám, akit rendszeresen sétáltatnom kell, akkor közelebb kerülök a célomhoz.

2. A kutya segít relaxálni és a jelenre figyelni.
A kutyák kikövetelik a figyelmet. Nem "agyalnak" és aggódnak a jövő miatt, mert a pillanatban élnek és élvezik azt. Ha  velem lesz, akkor mindig emlékeztet majd arra, hogy  élvezzem azt, amit éppen csinálok, mert éppen a jövőmet is teremtem általa.

3. A kutya segítségével jobban megismerem magam, érzelmi reakcióimat.
Cesar Millan nyomdokain járva nem kérdés, hogy én leszek a falkavezér. Vagy mégse?

4. A kutya segítségével új emberekkel ismerkedhetek meg, újabb közösségekhez csatlakozhatok.

Te mit válaszolnál / válaszoltál a "Miért is szeretnék kutyát?" kérdésre?